Távfűtés

Cégünk távhőtermelői és távhőszolgáltatási feladatokat lát el Dunakeszi Város területén. Távhőtermelés keretében a városi ingatlanban működő TERMIDOR fűtőmű üzemeltetése, fejlesztése, karbantartása a fő feladatunk, melynek eredményeképpen a távhőrendszer által igényelt hőmennyiséget megtermeljük.

A távhőszolgáltatás fő céljai, a fogyasztói igények folyamatos, maximális kiszolgálása, a rendszer fejlesztése, korszerűsítése, melynek eredményeképpen a rendszer energiahatékonyságát tudjuk növelni.

Nagy hangsúlyt fektetünk a fűtőmű folyamatos felügyeletére, és 24 órás hibabejelentéssel állunk ügyfeleink rendelkezésére. Fontosnak tartjuk, hogy a lakosságot megfelelő módon tájékoztassuk az aktuális információkról, hogy szolgáltatásunkat egyszerűen és gördülékenyen tudják igénybe venni felhasználóink.

 

A fűtőmű a lakásokat és közületeket folyamatos hőenergiával látja el korszerű, energiatakarékos tüzelőberendezéseivel. Egyik legfontosabb célkitűzésünk a távhőszolgáltatás zavartalan biztosítása, az üzemeltetett hőtermelő berendezések, valamint a hálózat folyamatos üzemkészségének fenntartása, illetve a rendszer hatékonyságának javítása. Célunk továbbá, hogy a szabályozott működési környezetben az előírásoknak megfelelő működés mellett úgy gazdálkodjunk, hogy az biztosítsa a szükséges felújításokra, technológiai fejlesztésekre szükséges forrást, és a lehető legkisebb mértékben legyen a cég kiszolgáltatva a piaci árak ingadozásának.

 

Éjjel-nappal hívható hibabejelentő vonalunk: 06-27-342-942

 

 

 

 

Gyakori kérdések a távhőszolgáltatással kapcsolatban

 

Hány fok van egy átlagos panellakásban?

A törvényi előírás 20 °C fok biztosítását irányozza elő a lakóhelyiségekben, de a távhő által szolgáltatott meleggel egy megfelelő radiátorokkal felszerelt lakásban ennél jelentősen magasabb hőfok is tartható. Egy helyiség hőfoka nagymértékben függ az épület szigetelésétől, a fűtőtestek mennyiségétől és műszaki állapotától, radiátorszelepek műszaki állapotától, nyílászárók minőségétől és még a szomszédos helyiségek, lakások fűtöttségétől is. Hőtérképezéssel pl. könnyen és gyorsan kideríthető, hogy merre szökik el a meleg egy tömbházból. A társasházak, panelházak esetében a szigetelésről a lakóközösségnek kell gondoskodnia a közös képviselő közbenjárásával.

 

Hány fokos kell legyen a fűtővíz, illetve a radiátor?

Szeretnénk leszögezni, hogy szerződésünk lakáshőmérsékletre szól, ezért vannak olyan üzemállapotok, amikor a radiátor és a cső is akár teljesen hideg, de a szoba hőmérséklete megfelelő.

Ennek oka a korszerű időjárásfüggő szabályozás, melynek eredményeképpen megtakarítást tudunk eszközölni a fogyasztók számára.

A rendszerben cirkuláltatott fűtővízhőmérséklet időjárásfüggő, vagyis minél hidegebb a kint mért hőmérséklet annál forróbb vizet kever az automatika a rendszerbe. A szolgáltató a fűtővíz hőmérsékletet úgy állítja be, hogy minimum 22 °C hőmérsékletet biztosítson a lakásokban, de ehhez a fentebb említett feltételeknek is meg kell lenniük. Ezen felül, ha szabályozzuk a termosztatikus szeleppel a radiátort, vagyis az ötös szabályozatlan állapotnál valamelyik kisebb fokozatra állítjuk, akkor a beállított fokozat (0-5) és a helyiségben uralkodó hőmérséklet függvényében a radiátor lehet a teljesen hidegtől a felül meleg alul hideg állapoton át a teljesen forróig váltakozó hőmérsékletű.

 

Miért van az, hogy a felsőbb emeleteken melegebb van, míg az alsókon hűvösebb?

  A lakótelepi rendszer sajátossága, hogy a fűtési melegvíz a tizedik emelettől lefelé áramlik, így az alsóbb szintekre alacsonyabb hőkőfokú víz érkezik a hőleadóba, melynek kompenzálására az alsóbb szinteken nagyobb radiátorok vannak beszerelve. Ugyanakkor sajnos ezt a problémát teljesen kiküszöbölni az épület sajátosságai miatt nem lehet, ennek ellenére az elmúlt évek fejlesztése (átkötő szakasz és termosztatikus szelep beépítése) eredményeképpen ezek a különbségek jelentősen csökkentek.

 

Honnan tudom, hogy megfelelő méretűek-e a radiátoraim?

  Ehhez érdemes szakember, nevezetesen pl. az épületek hőigényét ismerő szolgáltató segítségét kérni. Tervezett felújítás esetén a szolgáltató ingyenesen felméri a radiátorokat, és műszaki paraméterekkel együtt javaslatot, valamint ajánlatot is ad a cserére, ezt szorgalmazva évek óta radiátorcsere akciót hirdet meg minden tavasszal.

 

Kicseréltethetem a radiátoraimat a lakásban?

  A radiátorcsere a szolgáltatás zavartalan biztosítása érdekében engedélyköteles. Célszerű a cserét a szolgáltató szakembereivel végeztetni, de ha külső vállalkozót választunk, szükséges a tervezett munkát a szolgáltató szakembereivel előre egyeztetni. A radiátorcsere-bejelentési nyomtatvány és szerelési útmutató innen letölthető.

 

Radiátorcsere követelményei: itt látható.

  1. a) Kizárólag acélcső használata.
  2. b) Kizárólag hegesztett kötések alkalmazása.
  3. c) Csőfolytonosság biztosítása átkötő vezetékkel, amelyben mindennemű átmérőszűkülés vagy elzáró szerelvény beépítése tilos. Ez még abban az esetben is követelmény, ha az új szerelést megelőzően ilyen átkötés nem is létezett.
  4. d) A radiátor egyetlen elzáró szerelvénnyel szerelhető (felső szelep), második elzáró szerelvény (alsó, un. torlószelep) beépítése műszaki okok miatt tilos.
  5. e) Mindennemű, a rendszer későbbi levegősödését okozó légzsák kialakítása kerülendő.
  6. f) A munkálatok a fűtési időszak szüneteltetése alatt (05.15-09.15) H-Cs 8-14, P 8-11 óra között végezhetők, a rendszer víztelenítése majd újratöltése, kivételes esetektől eltekintve, egy és ugyanazon napon történik a fent említett időintervallumban.

Miért éppen hideg a fűtőtest?

  Ez a leggyakrabban tapasztalt probléma, a magyarázat elég sokrétű, de alapvetően következő okokra vezethetőek vissza:

  • a radiátor vagy a fűtési strang (felszálló vezeték) légtelenítést igényel. Ez főleg a fűtési idény elején vagy radiátorlyukadás miatti rendszerürítést követően szokott előfordulni. A problémát légtelenítés/stranghuzatás általában megoldja (bejelentés alapján ezt a problémát gyorsan igyekszünk orvosolni). Ezért kérjük, hogy a fűtésindulást követő héten a szelepeiket tartsák 5-ös állásban.
  • a radiátor „kontrába” van kötve, mely azt jelenti, hogy a cső felöli, vége van alacsonyabban a fűtőtestnek, ezért a levegő a radiátor végéből nem tud távozni. Ezt csak víztelenítéssel és szereléssel lehet orvosolni.
  • a régi Radal típusú radiátorok harmadik bordájánál beépített pillangó szelep elromlott, mely általában azt jelenti, hogy leszakadt az elzáró része, gátolva ezzel a víz szabad áramlását mely így csak az első 3 tagban áramlik. Ezt a hibát a radiátor cseréjével lehet megoldani.
  • a termosztatikus szelep, a hosszú ideig tartó zárt állapot miatt le van tapadva
  • a szoba elérte a termosztatikus radiátor szelepen beállított, valamelyik ötösnél kisebb hőmérsékleti értéket
  • éppen abban a napi 2 x 10 percben ellenőrizte mikor a fűtési szivattyú automatikusan leáll a légtelenítési program részeként
  • korlátozott szolgáltatás van a fűtőmű rendszerében bekövetkezett üzemzavar miatt.

 

Mit tegyek, ha levegős a rendszer?

   A szabályozó szelepet nyissa 5-ös, teljesen nyitott állásba és hagyja úgy egész nap, esélyt adva így az automata légtelenítő programnak (naponta 2 x 10 perc) a beszorult levegő eltávolítására. Ha a hiba másnapra sem szűnik meg, jelentse be a 24 órában hívható ügyeletünkön. Fontos, hogy a hiba elhárultáig ne zárja el a szelepet.

 

  Nem egyformán meleg a víz a konyhában és a fürdőszobában.

  Ha a konyhában alacsonyabb hőmérsékletű víz folyik a csapból, mint a fürdőszobában, akkor a konyhai felszálló vezetéken nem megfelelő a melegvíz áramlása a cirkulációs rendszerben mely tulajdonképp használatra kész hőmérsékleten hivatott tartani a gerincvezetékben a vizet. Ennek karbantartása a társasház feladata, kérjük, keresse fel a problémával a közös képviselőt. Ez a jelenség csak a kisebb lakások, illetve 4 emeletes tömbházak esetében fordul elő, mert a vizes helyiségek külön vezetéken vannak, míg a 10 emeletesek nagy lakásaiban 1 melegvíz felszálló vezeték van lakásonként, ahonnan minden helyiség ugyanazt a melegvizet kapja.

 

Miért nincs este 10 után melegvíz?

 A fűtőmű folyamatosan biztosítja a társasházak számára a minimum 40 °C-os vizet. Ha a csapból valamiért alacsonyabb hőmérsékletű víz folyik, akkor a cirkulációs rendszerben van a hiba, amelyet a társasháznak kötelessége rendben tartani. Fürdési időszakban (18 és 21 óra között) azért jön hamarabb a melegvíz, mert az adott felszálló vezeték használatban van, cirkulál benne a melegvíz.

 

Kevesebb lesz a melegvíz és alacsonyabb lesz a hőmérséklet a lakásokban, ha a Dunakeszi Diáknegyedben is elindul a távhőszolgáltatás?

 Ez egy teljesen alaptalan ugyanakkor sajnos meglehetősen elterjedt tévhit. A kazánházban a beépített kazánteljesítmény megfelelő biztonságot nyújt a teljes hálózat összes fogyasztójának zavartalan ellátásra, ami természetesen előfeltétele is volt az oktatási központ távhővel való ellátásának. A fűtőmű ráadásul egy 6 megawattos tartalék kazánnal is rendelkezik, ami esetleges meghibásodás esetén pótolja a kieső kazánokat. Alapesetben 2 kazán és egy gázmotor üzemel, amely megfelelő teljesítménnyel rendelkezik arra, hogy a diáknegyedet és lakótelepet is kiszolgálja, ezeket segíti ki a tartalék kazán a megfelelő beépített teljesítménnyel. Abszolút korszerű kondenzációs kazánokkal dolgozik a fűtőmű, ráadásul a gázfűtéssel nagyon jó hatásfokot biztosítunk.

 

Akkor most nyáron nyissam ki vagy zárjam le a radiátoraim szelepeit?

 Amint tavasszal lakótömbjükben is megtörtént a fűtés leállítása, kérjük állítsák termosztatikus radiátorszelepeiket teljesen nyitott (ötös) állásba. A szelepek nyári nyitott állásban tartása nem csak a szeleprugót és a termosztatikus tekerőfejet tehermentesíti, hanem a radiátorszelepet is megvédi a letapadástól, így meghosszabbítva mindkettő működési élettartamát.

Optimális működés érdekében állítsák radiátor szelepeiket a maximális nyitott állapotba:

  1. Ha vége a fűtési idénynek.
  2. Legalább 1-2 hétig a fűtési idény kezdését követően.
  3. Minden alkalommal, ha tudomást szereznek arról, hogy a fűtési rendszeren szerelési munka, vízleengedés/töltés folyik.
  4. Havonta 1-2 szer egy rövidebb ideig.

Miért melegebb a fűtőtest, teteje és/vagy a termosztatikus szelep felőli vége minta az alja, mely akár szinte hideg is lehet?

  A válasz a termosztatikus radiátorszelep működésében rejlik. Ahogy a helyiség kezdi elérni a szelepen beállított hőmérsékletet, úgy csökkenti a szelep az áteresztett meleg víz mennyiségét, ami már nem elegendő, de nem is szükséges a teljes radiátor felfűtésére. Ez a jelenség teljesen természetes üzemi állapot hiszen, ha elértük a kért értéket nincs is több fűtésre igény! Ugyanakkor, ha a szelep ötösön van, vagyis már nem szabályozunk vele hőmérsékletet, hanem teljesen kinyitjuk, és az nincs is letapadva, akkor a radiátor hőmérséklete már nem fog számottevően különbözni annak alja és teteje között. Ha mégis az már hibás működést jelent és be kell jelenteni a fent már említett módon.

 

Mikor kell cserélni a melegvíz mérőmet?

2016.11.18.-ától hatályos kormányrendelet alapján a beszerelést követő évtől számított nyolcadik év végéig tekinthetők hitelesek ezek az elszámolás alapját képező mérők, általában ezt megelőzően, vagy rövidesen utána kerül sor a kiértesítésre és a cserére a szolgáltató részéről. A szolgáltató ezt nyilvántartja, Önnek semmi egyéb dolga nincs ezzel. Ezen időszakon belül külön kérésre cseréljük pl. meghibásodás esetén, amit ugyanott a 24 órás hibabejelentőn kell jelezni.

 

 

Primer energia-átalakítási tényező: 1,1474

 

Fajlagos vízfelmelegítési hőszükséglet: 0,24 GJ/ m³

 

 

Kérjük fogyasztóinkat, hogy a fűtési rendszerük megfelelő és folyamatos légtelenítése érdekében a fűtés indítását követő egy-két héten át a radiátorszelepeket tartsák teljesen nyitott állásban (termosztatikus szelep esetén 5-ös fokozat), ezzel hozzájárulnak a fűtési rendszer hatékonyabb működéséhez.
A fűtés leállítását követő nyári időszakban is javasoljuk, hogy a termosztatikus radiátorszelepek teljesen nyitott állásban legyenek. Ez tehermentesíti a szeleprugót és a termosztatikus fejet, és megvédi a radiátorszelepet a letapadástól, így meghosszabbítja a termosztatikus radiátorszelep élettartamát.

 

 

Tájékoztatás a fűtés indítás/leállításról!

A Távhőszolgáltatási Törvény szerint a hivatalos fűtési időszak szeptember 15-től május 15-ig tart. Szeptember 15. és október 15. között, valamint április 15. és május 15. között a fűtés indítását következőképpen kezeljük:

Az utóbbi időben tapasztalt időjárási szélsőségek megszaporodása megváltozott Fogyasztói igényekhez igazodva fejlesztettük a fűtési rendszer szabályozását, így szeptember 15. és október 15. közötti időszakban, amennyiben 3 egymást követő nap átlaga 15 °C kinti átlaghőmérséklet alá süllyed, akkor a fűtésszolgáltatás automatikusan elindul. Ugyanez érvényes a tavaszi leállásra is, tehát ha április 15. és május 15. között 3 egymást követő nap átlaga 15°C fölé emelkedik, a fűtést leállítjuk.

Ez a korszerű szabályozási megoldás a tavaszi és őszi változékony időszakban komfortos, energiatakarékos megoldást jelent, mert ekkor a melegebb nappalokra automatikusan lekapcsol a fűtésszolgáltatás, hűvös éjszakánként, hajnalban pedig pár órára temperáló fűtést biztosít az igényelt belső hőmérséklet megtartásának érdekében.

A Távhőszolgáltató tehát az üzemviteli megállapodásban rögzítetteknek megfelelően helyezi készenlétbe a fűtésszolgáltatást biztosító hőközponti fűtésszabályzót. Az épület képviselőjének, vagy hőszolgáltatási megbízottjának írásban közölt megrendelésére természetesen továbbra is lehetséges eseti rendelkezéssel eltérni az üzemviteli megállapodásban foglaltaktól. Ezt megtehetik e-mailben: parzsi@dkkozuzemi.hu címen, vagy a 24 órás ügyeletünkön 27/342-942 telefonszámon a 2. gomb megnyomása után . Az üzemviteli állapottól való eltérési kérésre 24 órán belül intézkedünk és minimum 3 napig fenntartjuk!

 

 

Mit jelent a csoportos beszedési megbízás?

A csoportos beszedési megbízás az olyan rendszeresen felmerülő szolgáltatói számlák és díjak kiegyenlítésére szolgál, mint például a távhőszolgáltatási, hulladékgazdálkodási közszolgáltatási számlák. Csoportos beszedési megbízás esetén Ön felhatalmazást ad pénzintézetének, hogy az Ön által adott megbízás alapján automatikusan intézkedjen a határidőre történő kiegyenlítéséről.

A Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. az aktuális havi számla elkészítését követően az Ön meghatalmazása alapján kezdeményezi számlavezető bankjánál, hogy a számla ellenértéke bankszámlájáról kiegyenlítésre kerüljön.

Csoportos beszedési megbízás előnyei:

- nem kell minden hónapban órákat sorban állnia a postán, hiszen a havidíjak levonása minden hónapban automatikusan megtörténik,

- limitösszeg megadásával megszabhatja a maximális kifizetést


Hogyan változtathatom fizetési módomat csoportos beszedésre?

Amennyiben Ön csoportos beszedési megbízással szeretné rendezni havidíját, semmi mást nem kell tennie, mint felkeresni számlavezető bankját és megbízást adni. Megteheti személyesen az Önhöz legközelebbi bankfiókban, illetve ha internetes hozzáféréssel rendelkezik, online nyomtatvány kitöltésével is.

Milyen adatokra van szükségem csoportos beszedés megbízáshoz?

GIRO azonosítónk: A10773020

Az Ön vevő azonosítója (számláján több helyen is megtalálja)

A számlán szereplő bankszámlaszám: 11742104-20024602

 

 

Cégünk részleges megszemélyesítésű csekket biztosít ügyfeleinknek. A részleges megszemélyesítés esetén az alap megszemélyesítés adatain (számlatulajdonos számlaszáma, neve és a számlatulajdonos ügyfélkód) felül a nyomtatványon további mező(ke)t lehet később (a befizetés előtt) adatokkal ellátni.

 

Arra kérjük ügyfeleinket, hogy a fizetés során minden esetben a szolgáltatási helyhez kapcsolatos (Dunakeszi) címet legyen kedvesek megadni.

 

 

A fűtési rendszert érintő nyári lakásfelújításokkal kapcsolatban (pl. radiátorcsere, fürdőszoba-felújítás stb.) előzetesen egyeztessenek a 06 30 9706-491 telefonszámon! Kérjük fogyasztóinkat, hogy legkésőbb szeptember 15-ig fejezzék be a fűtési rendszeren végzett munkákat!

 

 

 

Akciónk véget ért!

 

 

 

 

 

A TÁVHŐ ELLÁTÁS BIZTONSÁGÁT SZAVATOLÓ, RADIÁTORSZERELÉSI KIVITELEZÉSSEL SZEMBEN TÁMASZTOTT MŰSZAKI KÖVETELMÉNYEK.

1. Általános követelmények:

a) A szolgáltató előzetes értesítése,illetve a szolgáltató szakembereinek előzetes terepszemléje.
b) A végrehajtott szerelés a szolgáltató szakemberei általi szemrevételezése.

2. Radiátor/szelep követelmények:

a) Üzemi nyomás min.6 bar,üzemi hőmérséklet 110 C.
b) Radiátor alapanyaga,a fürdőszobai törülközőszárító típus kivételével,kizárólag alumínium lehet. Acél lemezradiátorok felszerelése nem engedélyezett.
c) A radiátor csatlakozási be- és kimenet méretbeli azonossága az eredeti szerelési átmérővel.
d) A lecserélendő fűtőtesttel megegyező hő leadási teljesítmény.
e) A fürdőszobában a maximális megengedett fűtőtest teljesítmény 540W.
f) A fürdőszobai és konyhai esetleges radiátormegszüntetés csak a leágazás teljes megszüntetésével és a strangvezeték hegesztéses átkötésével végezhető.
g) Kis ellenállású radiátorszelep,illetve az Iskola úton elő-beállítási lehetőséggel ellátott radiátorszelep szerelése engedélyezett. Ez alól csak a fürdőszobai törülközőszárító radiátor képez kivételt.

3. Kivitelezési követelmények:

a) Kizárólag acélcső használata.
b) Kizárólag hegesztett kötések alkalmazása.
c) Csőfolytonosság biztosítása átkötő vezetékkel, amelyben mindennemű átmérőszűkülés vagy elzáró szerelvény beépítése tilos. Ez még abban az esetben is követelmény, ha az új szerelést megelőzően ilyen átkötés nem is létezett.
d) A radiátor egyetlen elzáró szerelvénnyel szerelhető (felső szelep),második elzáró szerelvény (alsó,un. torlószelep) beépítése műszaki okok miatt tilos.
e) Mindennemű ,a rendszer későbbi levegősödését okozó,légzsák kialakítása kerülendő.
f) A munkálatok fűtési időszak szüneteltetése alatt (05.15-09.15) H-Cs 8-14,P 8-11 óra között végezendők,a rendszer víztelenítése majd újratöltése,kivételes esetektől eltekintve,egy és ugyanazon napon történik a fent említett időintervallumban.


Frissítve: 2016.10.05.

 

 

Az alábbi képen látható módon javíthatható a letapadt termosztatikus szelep. Amennyiben nem biztos magában kérem keresse ügyfélszolgálatunkat és a kollegáink térítés ellenében a hibát elhárítják.

 

 

A fűtésleállás után a Techem Kft. munkatársai leolvassák, illetve kicserélik a költségosztókat, aminek időpontjáról a lépcsőházak hirdetőin tájékoztatják a fogyasztókat. Kérünk mindenkit, hogy a megadott időpontban tegyék lehetővé a lakásba való bejutást, mert a leolvasás elmulasztása esetén a legnagyobb fajlagos hőköltség kerül kiszámlázásra, amely tetemes összeget jelenthet. Külön díj ellenében pótleolvasás céljából időpontot a Techem Kft.-nél kérjenek a 06 1 439-0455 vagy a 06 1 374-1010 telefonszámon vagy a techem@techem.hu e-mailen.

A költségosztók kiértékelését a Techem Kft. végzi. Az általuk megküldött elszámolással kapcsolatos kérdéseiket vagy problémáikat a közös képviselőjükhöz juttassák el további intézkedés, illetve a költségosztás korrekciója céljából! A közös képviselők által jóváhagyott költségosztás további módosítására már nincs lehetőség. A költségosztás elszámolása az augusztusi vagy a szeptemberi számlánkon fog jelentkezni.

 

 

Kérjük kedves fogyasztóinkat, hogy a melegvíz-fogyasztás adatközlő lapjait minden hónap 25-ig a társasházi termidoros gyűjtőládákba vagy a Krajcár utca 14-16. sz. alatti irodánk postaládájába juttassák el! Fogyasztásukat az e-mail címünkre is megküldhetik.

 

 

Tisztelt Fogyasztóink!

Mint minden évben, idén is elkezdjük a lejárt hitelességű melegvízmérők cseréjét. Tájékoztatjuk kedves fogyasztóinkat, hogy továbbra is a 127/1991. (X. 9.) Korm. rendelet a mérésügyről szóló törvény végrehajtásáról szóló jogszabály van érvényben, melynek 2. számú melléklete szerint a bekötési és törzshálózati mérők hitelesítési hatálya 8 év. Az Önök mérőjét az teszi bekötési vagy törzshálózati, ismertebb nevén főmérővé, hogy az elszámolás e mérő alapján történik, így Önök kizárólag a mérő által mért mennyiséget fizetik, a rendszer veszteségei pedig a szolgáltatót terhelik. Mivel ezek a mérők a társasház közös tulajdonát képező melegvíz gerincvezetékből leágazó, az egyes fogyasztók tulajdonában levő csőszakaszba vannak beszerelve, ezért értelemszerűen az Önök tulajdonát képezik, és hitelesítésük költségét is Önöknek kell viselni. A beszerelt mérők gyártó által vállalt szavatossága 1 év, utána a használatból adódó meghibásodás költsége a fogyasztót terheli. Mi, mint szolgáltató minden évben teszünk Önöknek egy kedvezményes mérőcsere ajánlatot, melyben többek között az egyéni úton történő csere feltételeit is rögzítjük. Amennyiben a hitelesítést mással kívánják elvégeztetni, a leszerelés előtt kérjük, értesítsenek, hogy a régi plombákat el tudjuk távolítani, majd az új mérőre újakat helyezni. Mivel a plomba engedélyünk nélküli eltávolítása a mérés hitelességét kérdőjelezi meg, és szankciót von maga után, felhívjuk figyelmüket, hogy ezt csak engedélyünkkel tegyék!

Kérjük, hogy a pontos elszámolás érdekében segítsék a kedvezményes cserét végző kollégáink munkáját!

A mérő cseréjével és a plomba megbontásával kapcsolatban kérjük keresse Párzsi Attila kollégánkat a 06-30-9706-491 telefonszámon!

 

 

Tisztelt Fogyasztóink!

Felhívjuk figyelmüket, hogy 2015-től új típusú vízórákat építünk be azokra fogyasztási helyekre, ahol a régi órák hitelessége lejárt, és Cégünktől rendelik meg cseréjüket. A régi típus gyártása megszűnt.

Az új típus, melyet a mellékelt képen látnak, minden paraméterében megfelel az előző vízmérő műszaki színvonalának. Az egyetlen jelentősebb különbség, hogy a számláló nem csak a m3 értékeket, hanem a liter fogyasztást is mutatja.

A számsor első öt fekete egysége a m3 értékeket, a pont utáni utolsó három piros számjegy a liter fogyasztást mutatja.

Kérjük, leolvasáskor csak az első öt fekete számjegyeket szíveskedjenek leolvasni!

(Kék körrel bekarikázva a képen). A piros rész, csak tájékoztató adat.

Reméljük, hogy a gyártó újítása az Önök megelégedésére is szolgál majd.

 

 

 

 

 

 

Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. Távhő számlaképének magyarázata

elszámolása az augusztusi vagy a szeptemberi számlánkon fog jelentkezni.

 


Igénybejelentő lap

Tisztelt Fogyasztóink!

 

Köszönjük a visszaküldött nyilatkozatokat, amelyek szükségesek voltak a fejlesztés igényfelméréséhez. Jelenleg az e-számla fejlesztése folyik amihez további türelmüket és megértésüket kérjük. Amint a háttérmunkák befejeződnek a korábban megadott email címeken tájékoztatni fogjuk Önöket.

 

Amennyiben most kívánna e-számlára váltani, kérem az itt megtalálható igénybejelntő lapot kitöltve visszaküldeni szíveskedjen. Rendelkezésüket természetesen később is módosíthatják, a szükséges igénybejelentő honlapunkon (www.dkkozuzemi.hu/tavho) folyamatosan elérhető lesz.

 

 

Igénybejelentő lap

TELEFONSZÁMOK

Távhő: 36-27-342-253
Hulladék szolg.: 36-27-342-885

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

2120 Dunakeszi Krajcár utca 16.

E-MAIL

info[kukac]dkkozuzemi.hu

HÍREK

Kezdődik a fűtésidény

2020.09.15.

Kezdődik a fűtésidény

Értesítjük ügyfeleinket, hogy 2020. szeptember 15.-től elindul a fűtésidény...